Vers és dallam – koncertsorozat
A Filharmónia Dél-Dunántúli Kht. szervezésében február 16-20-ig Tolna megye tizenkét településén (Dombóváron, Bonyhádon, Simontornyán, Dunaföldváron, Pakson, Hőgyészen, Gyönkön, Tamásiban, Tolnán, Szekszárdon és Bátaszéken), március 24-25-én pedig Somogy megye négy településén (Marcaliban, Balatonlellén, Nagyatádon és Kaposváron) adunk ifjúsági koncerteket Vers és dallam címmel
A műsorban azt próbáljuk bemutatni, hogy miként alakult a hajdan egymás nélkül, külön-külön nem is létező két művészeti ág együttélése, majd szétválása a különböző kultúrákban? Ehhez segítségül hívjuk a népdalokat, a témába vágó, ránk maradt régi kínai, görög leírásokat, Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekeit, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, József Attila és mások verseit, sőt megpróbálunk a nézőkkel közösen mi is verset írni, amelyet azután közösen elő is adunk.
A műsor utolsó harmadában pedig igyekszünk megmutatni, hogy mindezeken a hagyományokon nevelkedve, hogyan próbáljuk mi ma – sok más társunkkal együtt – életben tartani ezt a műfajt, amelyet énekelt versnek neveznek?
A részletes koncertlista a Koncertek menüpont alatt érhető el. Mindenkit szeretettel várunk az előadásokra!
HOZZÁSZÓLÁSOK