Keresztény Béla (1954-2014)

A Szélkiáltó együttes tagja, mérnök. 1954. január 7-én született Mosonmagyaróváron. Itt vé­gez­te ál­ta­lá­nos iskoláit is, majd a gimnázium matematika-fizika tagozatán é­rettségizett 1972-ben. A Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán szerzett mérnöki dip­lo­mát 1976-ban. Betegségéig a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságon dolgozott.

Felesége, Papp Zsuzsanna pedagógus, jelenleg a Janus Pannonius Gimná­ziumban dogozik, gyermekei, Tamás (1987) a Kaposvári Egyetem színművészeti szakának elvégzése óta Buda­pesten szí­nészkedik, Laura (1989) pedig a Mosonmagyaróvári Városi Televízió szerkesztő-riportere.

A zene már gyerekkorában is családja életének szerves része volt, édesapja ki­vá­ló­an zongorázott. Négyen voltak testvérek, mindannyian tudtak és sze­rettek é­ne­kel­ni, gyakran tartottak otthon házi koncerteket. Általános iskolás korától kezdve zongorázni tanult, gitározott is, testvéreivel ké­sőbb zenekart alapítottak, amellyel végigjátszották a korabéli beat reper­toárt. A Mű­sza­ki Főiskolán tagja volt a verséneklő Marcipán együttesnek.

1981-re a Szélkiáltó nehéz helyzetbe került. A régebbi tagok befejezvén a főiskolai tanulmányaikat, elköltöztek a városból, többeket behívtak katonának, így az együttesnek már csak két tagja maradt. Valamit tenni kellett, hogy az addigi évek sok-sok munkája ne menjen veszendőbe.

A zenekari le­gen­dá­ri­um és Béla emlékezete szerint a Szélkiáltó együttesbe való bekerülésének története úgy zaj­lott, hogy Lakner Tamás és ő 1981 októberének végén, egy szép napon véletlenül ta­lál­koz­tak a Király (akkoriban még Kos­suth Lajos) utcán és a Tamás – rö­vi­den vázolva az együttes akkori helyzetét – meg­kér­dezte tőle, hogy len­ne-e kedve néhány – a Sólyom Katival közös – gyer­mek­mű­sor­ban részt venni?

Rövid gondolkodási idő után igent mondott és tar­tot­tunk egy próbát, majd egy másikat a legközelebbi „Csodák és furcsaságok” műsor kez­de­te előtt egy órával. Béla első koncertje a Szélkiáltóval 1981. no­vem­ber 12-én 15:00 órakor volt a Pécsi Sörgyárban.

Az együttesben főleg az ütőhangszereket kezelte, de – hogy őt idézzem – amolyan mindenesként dolgozott. Hozzá köthető pl. a furcsábbnál-furcsább “hangszerek” megjelenése a dalokban, melyekkel színesítette a zenekar hangzását. Egy idő után ő vette át az együttes sajtó megjelenéseivel kapcsolatos ügyeket is, amelyre a Ki Mit Tud? megnyerése után hirtelen nagyon nagy szükség is lett.

Ő volt a zenekar élő lexikonja is, hiszen akár 20-30 év távlatában is mindig anekdotázva fel tudta idézni, mi is történt velünk belföldi, vagy külföldi utazásinkon, koncertjeinken.

Életének nagyon fontos része volt a Szélkiáltó, mint ahogy ezt sokszor el is mondta. Utolsó fellépésén szeptemberben a Sétatéren, már nehezen jött föl a színpadra, de mikor muzsikálni kezdtünk látszott, hogy ez még jótékony „terápia” volt a számára.

Neki is nagyban köszönhető, hogy a Szélkiáltó ennyi ideig egyben tudott maradni, hiszen legendás volt türelme, kompromisszum készsége! Jó társunk volt, hiányozni fog!

Emlékét visszük magunkkal, velünk lesz minden koncerten!

A Szélkiáltó együttes 40. éves jubileumi koncertjét, amelyet 2014. december 13-án 18:00 órakor tartunk a Kodály Központban a Kaláka együttes és a Pannon Filharmonikusok közreműködésével, Béla emlékének ajánljuk.

Akik nem tudnak részt venni a temetésen, nem tudnak, vagy nem szeretnének eljönni a koncertre, de mégis le szeretnék róni kegyeletüket, azokat szeretettel várjuk 2014. november 24-én, hétfőn 18:00 órakor Pécsett a Bártfa utcai templomban, a dr. Gesztesi András atya által celebrált gyászmisén.

Szélkiáltó Együttes