Hangról hangra – Énekel az iskola
Az elmúlt év végén megkeresett bennünket a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) és együttműködést ajánlott a Hangról Hangra – Énekel az iskola programjában. E programban, a KÓTA szervezésében valósul meg a Szélkiáltó együttes tavaszi országos turnéja, amelynek során megénekeltetjük az általános- és középiskolás korosztályt a fogadó iskolákban.
A koncertekre kiválasztott dalok a magyar népzenén, a zenei kulturális örökségünk énekein keresztül erősítik a fiatalokban a közösségi alkotás, teremtés és együvé tartozás érzetét. A Szélkiáltó együttes – Bertók László Kossuth-díjas költő által írt – Boldogság-dal c. dalának megtanulásához a programban résztvevő iskolák ének-zene tanárai kotta- és hanganyagot is kaptak, hogy a koncerteken a gyerekekkel közösen tudjuk elénekelni a dalt, akár több szólamban is.
A Szélkiáltó-turnét egy többfordulós, a témakört körüljáró zenei vetélkedő is kiegészíti, melyet a KÓTA a résztvevő iskolák számára írt ki.
Az első koncertek – Bonyhádon és Gödöllőn két-két előadás – már megvalósultak, a következő állomások Szolnok, Baja, Dunaújváros és Miskolc lesznek. A bonyhádi koncert videófelvétele megtekinthető a Youtube-on.
Álljon itt néhány idézet a gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskolában megtartott koncertek után a gyerekektől és tanár kollégáktól származó visszajelzés:
2. c
“…a Szélkiáltó zenekar egy olyan gyerekközpontú műsorral lepte meg a tanulóinkat, amely hatalmas zenei élmény mellett felkeltette az érdeklődést a különböző hangszerek iránt is. A gyerekek nyitottak voltak erre a fajta zenére. Bensőséges és önfeledt tevékenységet nyújtott az interaktív előadás, a közös produkció. Ezek mellett némelyik gyereknek az első olyan élménye volt, amelyben hangszerekkel, zenészekkel találkozhatott. A csillogó szemeket látva megtapasztaltuk, hogy a zene elérhető örömforrás. A gyerekek fantasztikusan énekeltek. “
4. a
4. c
5. a
“…Nagyon jól éreztük magunkat a koncerten. Hangulatos, vidám zenét játszottak. Gyönyörűen énekeltek a bácsik, jó volt a kisugárzásuk. Az volt a legjobb, amikor együtt énekeltünk. Gyuri bácsi nagyon jól ropta és vicces volt, hogy Levi is kiment a színpadra. A Boldogság dal volt a legjobb.”
5. b
Az osztályfőnök nevében:
Nagy öröm volt ez mindannyiunknak. Felemelő és megható érzés volt sok idő után együtt látni és hallani a gyermekeinket. Nem szégyellem, de én megkönnyeztem a boldogság dalt, így hallani és érezni nagyon megható volt. Jó volt látni az osztályomat, miután feloldódtak a gátlásaik, önfeledten, örömmel énekeltek. A dal tanulása során nem gondolták, hogy mi sül ki ebből, s ők is meglepődtek a nagyszerű élményen.
Az előadás után volt szerencsém pár szót váltani az együttes egyik tagjával. Látszott rajta a meghatódottság és a boldogság. Sok ilyen élményt kívánok még a diákjainknak és nekünk. Ķöszönet érte!!! 🙂
HOZZÁSZÓLÁSOK