Vers és dallam – koncertek az NKA támogatásával
2019. végén elnyertünk a Nemzeti Kulturális Alapnál egy pályázatot a Vers és dallam c. műsorunkkal, amelynek segítségével pécsi iskolákban tarthattunk két ismeretterjesztő koncertet.
Az előadás végigvezeti a gyerekeket a vers és a dallam kapcsolatának, együttélésének, szétválásának történetén, a népdaltól a mai megzenésített versekig.
Azóta többször nekifutottunk a szervezésnek. Először 2020. tavaszán, de a koronavírus első hulláma elmosta a koncerteket. Aztán eljött a nyár, amikor lehetett volna koncert, de éppen nem volt iskolaidő, a gyerekek őszinte örömére.
Gondoltuk, hogy akkor majd ősszel, de menetrendszerűen megérkezett a pandémia második hulláma, amely majdnem az év végéig kitartott, így újabb haladékot kellett kérnünk az NKA-tól. Így jártunk 2021. tavaszán is, a harmadik hullám alatt, de végül 2021. szeptember 27-én csak sikerült megtartanunk a két pályázati koncertet. Egyet a PTE Babits Mihály Gimnáziumában, egyet pedig a Szent Mór Iskolaközpont Gimnáziumában.
A koncerteken – az egészségügyi kockázatokra figyelemmel – az iskolák két-két osztálya vett részt, akik reméljük, hogy nem bánták meg a részvételt.
A Nemzeti Kulturális Alap mellett sokat köszönhetünk az iskolai segítőinknek, Kopjár Anikó tanárnőnek (Szent Mór Iskolaközpont), és Balásy Szabolcs tanár úrnak (Babits Gimnázium), valamint a diák fotósoknak, akik nélkül nem jöhettek volna létre a koncertek.
HOZZÁSZÓLÁSOK